17.fejezet-Hold 'em

Sziasztok!Amint azt ígértem,gyorsan hoztam a kövi részt.Remélem tetszeni fog!




Damien még mindig távol volt.Gondoltam,megsértődött,amiért nem olvastam el az újságát,és visszaült az idős hölgy mellé.Hátranéztem az idős hölgy ülése felé,de Damien nem ült ott.Nem tudtam,hol lehet.Aggódtam,mert hogyha tényleg vámpír,lehet,hogy éppen most végez valaki életével a gép egyik eldugott szegletében.Hirtelen átfutott rajtam a hideg.Beleborzongtam ebbe a gondolatba,de csak nem szólhattam egy stewardessnek,hisz' az emberek nem hisznek a vámpírok létében.Csak néhányan,de őket a társadalom elítélte.Nem akartam erre a sorsra jutni,úgyhigy hallgattam,miközben idegeskedtem.
Kinéztem az ablakon.Az  égboltot sötétség takarta el.Az ablakon át nem lehetett a sötétségen kívül semmit sem látni.
*
Nyugtalakodtam.Megkérdeztem egy stewadesstől mennyi az idő.Háromnegyed tíz volt.Hirtelen valaki megszólított:
-Ezt nézd!-mondta Damien álmos hangon.Két keze tele volt mindenféle édességgel,és bizsukkal.
-Ezeket meg honnan szerezted?-kérdeztem,miközben döbbentem néztem Damien hozományaira.
-Nyertem.Pókerben.Nem hittem volna,hogy ennyire jó vagyok.-mondta,majd leült mellém,a helyére.
-Mégis kivel pókerezett,Damien?-faggatam tovább.Biztos megölt valakit,és az ő dolgait lopta el.
-A másodosztály utasaival.Unatkoztam,és nem volt jobb dolgom.No meg,imádom a pókert.És nem hiába..-és is tudtam pókerezni.Elég jól.Az unokatesóim és a szüleik Vegasban élnek.Kilenc éves koromig majdnem minden nyáron elvittek hozzájuk a szüleim,amíg ők üzleti útra mentek.A nagybátyám egy helyi klubb vezetője volt.Értett a játékhoz.Mikor hét éves voltam,megtanított játszani.Egyből belejöttem.Minden unokatesómat megfosztottam a zsebpénzüktől.
-Maga is játszik?-kérdezte Damien-válaszképp elmeséltem neki az előbb említett történetemet.
-Miért nem jön velem a másodosztályra játszani?Az utasok igazán barátságosak.-mondta-És bénák!-nevetett.Mivel unatkoztam,szerettem a pókert,és kíváncsi voltam,igazat mond-e,vele mentem.Jó pár utas egy helyre tömörülve játszott:
-Visszatértem.-mondta Damien.-Készen álltok a vereségre?-kérdezte fölényesen.-Higyjétek el,mire leszállunk,fele olyan nehéz lesz majd a csomagotok,mint most.
-Hoztad a barátnőd?-kérdezte egy férfi.-elkerekedett a szemem.Úristen!
-Nem,csak mellettem ül a gépen.Ő itt Anette!-mondta felém nézve.-Gyerekkora óta játszik,és elmondása szerint jól.
-Helló-mondták az utasok barátságosan.-visszaintettem.Volt egy szabad hely,Damien mellett.Kivételesen nem zavart a jelenléte,hiszen itt nem tudott bántani.Elkezdtük a játékot.Tétnek először az ezüstkarkötőm tettem fel.Miután mindenki feltette a tétet,az osztó kiosztotta a lapokat,és elkezdtünk játszani.Damien tényleg jól játszott,de még véletlenül sem közelítette meg az én szintem.Simán levertem mindenkit.Egy halom kacatot nyertem.Bizsuk,jó pár dollár,édesség,és apró kacatok.A játék után ott maradtunk,és beszélgettünk a játékosokkal.A legidősebb játékos 60 év körüli volt,a legfiatalabb pedig olyan 14 év körüli.A korkülönbség ellenére persze mindenkivel jót lehetett beszélgetni.A leszállás megkezdése előtt pár perccel visszamentünk a helyünkre.A nyereményeimet a kézipoggyászomba pakoltam.Becsatoltuk az öveinket.Az utolsó pár percben,amit a repülőn töltöttünk,Damien megdícsért,milyen jól játszom.Mondtam,hogy ő is kitett magáért.Hogy ne érezze rosszul magát a veszteség miatt,odaadtam neki a Rolex órát,az egyik nyereményt,amit hasztalannak tekintettem.Cserébe adott egy pár ezüst fülbevalót,amit nyert,és ami pont illett az ezüst karkötőmhöz.Megígértette velem,hogy másnap hívjam fel:
-Ha eszembe jut..-mondtam bizonytalanul.Nem akartam felvenni vele a kapcsolatot.
A gép megkezdte a leszállást.

Amelia Sandres