16.fejezet-A gépen..

Sziasztok!Hoztam új fejezetet.Ebben a fejezetben nem sok minden történik,de ha kihagyjátok,nem fogjátok érteni a következőt.Lehet,hogy ez egy kicsit rövid lett,de a következőt majd megpróbálom jobban megnyújtani.

Feszülten ültem le a helyemre.Damien arcát éppen takarta a Manhattam Herald újság,ami úgy tűnt,leköti,mivel eddig mág nem szólt hozzám.Nem tudtam,mivel foglaljam el magam.Damiennel nem szívesen beszélnék,és újságot sincs kedvem olvasni.Úgyhogy inkább az ablakon legeltettem a szemem.A merengésemből Damien húzott ki:
-Anette?-válaszképpen csak arccal felé fordultam.
-Önt nem érdekli az újság?Épp most végeztem vele?-kérdezte
-Nem,már olvastam.-hazudtam.
-És mit szól a tőzsde hírekhez?-kérdezte.Fogalmam sem volt,miről beszél,de eszembe jutott,hogy a mi újságunkban mindig írunk a tőzsdéről,és fejből tudtam,mit írtam róla,így hát elkezdtem arról beszélni:
-Érdekes,hogy a yen kezdi elveszteni az értékét,nem gondolja?-kérdeztem
Damien kuncogott.Nemsokára meg is tudtam,miért:
-Maga bizonyára egy másik újságra gondolt.Ebben nincs tőzsde.Miért nem mondta egyszerűen,hogy most nincs kedve olvasgatni?Megértettem volna.-mondta.Zavaromban elmosolyodtam,majd ismét az ablak felé fordultam.
Ez nem is kicsit kínos.-gondoltam.Még rosszul is érezném magam hazugságom miatt,ha nem tudnám,ki is ül  mellettem.Mármint még nem bizonyos a dolog,de majd úgy is kiderül..Hátrahajtottam az ülésem,és úgy néztem a végtelen égboltot
*
Most keltem fel.Egy pléd volt rámterítve,amit gondolom egy stewardessnek köszönhetek.Úgy tűnik,miközbe a tájat csodáltam,elaludtam.Nem is csodálom,ennyi stressz után.Fogalmam sem volt,mennyi az idő.Oldalra néztem.Damien nem ült a helyén.Vajon hol lehet?Végülis.nem számít. A jelenlétében úgyis stresszes vagyok,félek,hogy egyszer csak azt súgja a fülembe: "Tudom,ki vagy,és azt is,hogy tudod,én ki vagyok."-ebbe a gondolatba beleborzongtam.Megnyomtam a zöld gombot,és kicsit visszább hajtottam az ülésem.Nemsokára egy stewardess topogott az ülésemhez,tűsarkú cipőben:
-Miben segíthetek?-kérdezte,miközben megigazította a fején lévő kis sapkát
-Érdekelne,mikor szállunk le.-mondtam
-Nos.-nézett a karórájára.-Most fél tíz van.Plusz-mínusz egy-két perc.A repülőgép 23:00-kor száll le.Ami azt jelenti..,eltanakodott,majd azt mondta: Másfél óra múlva szállunk le.Plusz-mínusz egy-két perc.
-Köszönöm.-mondtam.
-Ugyan,semmiség.-mondta.Legyintett a kezével,végigsimította a tenyerét a ruháján,majd eltopogott a gép vége felé.Damien még mindig nem jött vissza.Ennek örültem,de furáltam,hogy ennyi ideig távol volt.

Amelia Sandres